Szafari, 2. rész

Kezdjünk részletes elemzésbe az előző bejegyzésben beharangozott témában: mi is akkor az a szafari?

szafarizó autók

A hatályos jogszabályok értelmében az állatkertben évi 7 napnál több alkalommal állatbemutató zajlik, míg a cirkusz (vagy ahogy a jogszabály fogalmaz: menazséria) elsősorban a betanított vagy idomítandó állatsereglet tartására szolgáló létesítmény az annak a működéséhez szükséges összes feltételt beleértve, tehát személyzetet, épületet, de pl. a szállítóeszközöket is.

Időrendben elsőként az Állatmentő Szolgálat Alapítvány kért jogi véleményt a Pest Megyei Kormányhivataltól, ahonnan azt a tájékoztatást kapta, hogy a szafari egy olyan cirkuszi produkció, melyet a közönség gépjárműből tekinthet meg, így arra állandó cirkuszra vonatkozó engedélyt adott.

Nézzük az állandó cirkusz (a jogszabály szerint: állandó menazséria) fogalmát! “Állatok tartására szolgáló, állandó jellegű létesítmény, amelyben a cirkuszi előadásra, mutatványra betanított, illetve betanítandó állatokból álló állatsereglet az utazásokon kívül él”.

A kormányhivatal kizárta, hogy a fenti állandó cirkusz állatkertnek minősülne.

Hát őszintén megmondjuk, meglepődtünk ezen a jogi véleményen, tekintve, hogy a szafari valós funkciója a belépődíj ellenében tartott állatbemutató, a látogató igénye szerint helyben vásárolt takarmánnyal etetéssel összekötve.

Hogy miért kell lovagolni ezeken a fogalmakon? Az állatok tartási helye és a biztonsági előírások aszerint változnak, hogy az adott létesítmény állatkert vagy cirkusz besorolást kap. A jogszabályok további kedvezményeket is megállapítanak például a cirkuszi állatok esetén, ha naponta legalább egy órán át foglalkoztatják őket, akkor a kifutóméretek akár 50%-kal is csökkenthetőek, a nem szerepeltetett állatok tartási helyére vagy azokra akiket legalább 90 napig egy helyben szerepeltetnek, megint más szabályok vonatkoznak. A jogilag veszélyes állatoknak minősülő fajok esetén az állatkerti elhelyezés esetében további előírások vannak a külső és belső férőhelyek mérete vonatkozásában, szaporításukkal kapcsolatban – ha állatkertről beszélünk, megint további feltételek kerültek meghatározásra.

Remélhetőleg mindenki érti, hogy a jogi hablatyon túl miért és kinek fontos egy adott intézmény besorolásának pontos tisztázása: nem mindegy állatnak és nem mindegy embernek sem.

(A képet az ikaland.hu oldalról vettük).