Néhány hónapja találtuk ki, hogy feltesszük az ismert mérgezéses és légpuskás lövöldözéses eseteket egy budapesti (később pedig országos) térképre, hogy a kriminológiában “crime mapping” néven ismert eszköz segítségével jussunk esetleges további információkhoz az elemzés során, mint például, hogy milyen jellemző helyszíneken történnek az ilyen sajnálatos esetek, azokat hogy lehet megközelíteni, koncentrálódhat-e bárki-bármi köré az elkövetés helyszíne aminek jelentősége lehet, van-e a közelben köztéri vagy magánházra szerelt kamera, gyanús-e bárki adott helyszín közelében mert például van egy a múltban megoldatlan szomszédkonfliktus, vagy bármely más emberi gyarlóságra építhető ismert esemény, esetleg ismert, hogy az adott településrészen olyan ember lakik, akinek korábban már volt ilyen vagy hasonló ügye a hatóságok előtt.
A térkép végül nem készült el, mert nagyon kevés, egymástól távol eső helyszín pontjai érkeztek be, ezért megfordítva a kérdést arra gondoltunk, hogy időről időre egy-egy konkrét áldozat történetén keresztül mutatjuk be, hogy mit követ el az, aki bosszúból, szórakozásból, egyéb más felfoghatatlan indíttatásból állatokat mérgez meg vagy lövöldöz rájuk, és mit tesznek az állatvédők az ilyen áldozatokért.
Mai történetünk szereplője Brownie, akit Erdőkertesen találtak vérbe fagyva, valaki közvetlen közelről fejbelőtte és a röntgenfelvételek tanúsága szerint testszerte tele volt sörétekkel. A szó szoros és átvitt értelmében is drága kutyus, kezelése és rehabilitációja megközelítette az egymillió forintot, az orvosok hetekig küzdöttek az életéért, többek között el kellett távolítani mindkét szemét.
Brownie a PCAS gondozásába került az Állatvédőrség és a Lelenc koordinálása és segítsége révén, mára már boldog gazdis kutyus, és megtanult együtt élni fogyatékosságával.
Az ilyen állatorvosi és állatvédői sikertörténetek egyik legnagyobb csodája, hogy a megkínzott állatok nem veszítik el bizalmukat az emberek iránt… A tettes sajnos azóta sincs meg.
A történetet és a fotókat köszönjük Pompár Áginak