Az állatkínzás pszichológiája 5.

“Ha van egy agresszív ember, akire azt mondja a falu, hogy veri az állatait, kötözködik a kocsmában, akkor meg kell nézni, hogy mi van mögötte? Miért lett ilyen?

Az elmélet szerint az agressziós késztetését nem tudja az ilyen ember társadalmilag kanalizálni-csatornázni hanem szabad teret enged a pusztító érzéseknek, mert nincs benne kifejlődött fékrendszer.

Amikor állat ellen fordul az erőszak, ott nem elsősorban az fontos, hogy állat, hanem hogy gyengébb, elesettebb, rászorultabb élőlény.

Mi mozgatja az agresszort? Nem tudja a frusztrációját, a személyes gátoltságát kezelni és kell egy tárgy, amiben manifesztálódik a frusztrációja. Ha nincs kéznél valaki a családon belül, akkor akár az utcán egy idegen, akár egy
szembejövő állat szóba jöhet.

A pszichopaták MINDIG gyengébb áldozatokat választanak,
gyermekek, asszonyok, nők, idősek, állatok. Viktimológiai szempontból nem meglepő, hogy soha nem egysúlyú, nagy nagyobb képességű ellenfelet keresnek: az áldozatok mindig alulra vannak pozicionálva.

Egyébként pedig milyen IQ-juk van? Miféle „primitív” emberek ezek? Egyáltalán nem primitívek! Rengeteg elkövetőt találunk a pszichopaták között, akik rendezett életvitellel rendelkeznek, nemcsak a faluszéli putrisoron találhatunk erőszakot, jól szituált, tiszteletben álló emberek is lehetnek pszichopaták, sőt egyes bűncselekmény-típusok kifejezetten a tehetős családok sajátjai (pl. speciális, „tiszta” étrenden tartott gyermekek súlyos betegségei, halála, amikor a
jómód miatt sokáig távol tartható az állami kontroll, a védőnő, a gyermekorvos, amikor a látszat miatt senki nem gondolja, hogy súlyosan elhanyagolnak egy gyermeket).

Aki nem tudja a saját agresszióját kezelni, amint megvan a céltárgy amiben manifesztálódhat az agresszió, máris kiélheti.

„Az állatkínzók primitív emberek és pont.” NEM! Mindig gondoljunk erre!”

(Az Állatmentő Szolgálat Alapítvány 2017 őszén rendezett az MTA Jogtudományi Intézetével közösen konferenciát Az állatkínzás jogi és pszichológiai háttere címmel, a posztban közölt részlet Antal Gábor krízisintervenciós tanácsadó, pszichológus előadásából való.)