A MacDonald-triász elméleti és gyakorlati jelentőségének hangsúlyozása után joggal vetődik fel a kérdés, hogy értelmezhető-e egyáltalán itthon a sorozatgyilkos kifejezés? Magyarországon a büntetőjog nem ismeri a sorozatgyilkos kifejezést, azonban az életellenes cselekményeken belül a
több ember sérelmére elkövetett emberölés mint törvényi egység nagyjából lefedi a fogalmat: 2016-ban 16 ilyen fogvatartott volt és töltötte tényleges életfogytiglani büntetését, 1 személyt pedig az IMEI-ben kezeltek hasonló cselekmények miatt (őt például a benne lakó démon sarkalta arra, hogy kiirtsa teljes családját).
A külföldi híres és hírhedt sorozatgyilkosokról szinte már unalomig ismételt tétel, hogy karrierjüket sokan állatkínzással alapozták meg, ilyen volt pl. Ted Bundy, John Wayne Gacy alias Pogó bohóc vagy Jeffrey Dahmer, akiről dr. Hannibal Lecter fiktív karakterét többek között mintázták.
Bányai Péter miskolci joghallgató írt 2019-ben egy zseniális szakdolgozatot Az állatkínzás mint a későbbi bűnelkövetővé válásegyik indikátora címmel. Ahogy arra a dolgozat is rámutat, a folyamat és az összefüggés nem ennyire leegyszerűsíthető, egyirányúsítható és nem ennyire fekete-fehér: nem lesz minden állatkínzóból gyilkos, pláne sorozatgyilkos, sokan például nem ezzel kezdik hanem ezzel folytatják karrierjüket, vagy két gyilkosság között színesítik életüket e cselekménnyel (gondoljunk itt egyfajta szelep-szerepkörre), sok gyilkos vagy egyéb erőszakos cselekmények elkövetője pedig soha életében nem
érintett állatkínzással (hogy azért, mert egyáltalán nem „érdekli” vagy pedig egyszerűen nincs lehetősége ilyet elkövetni, megint egy érdekes mellékszál).
A gyengébb fél bántalmazása mint hatalmi dinamika, a visszatérő forgatókönyvek melyben sosem egyenrangú vagy erősebb fél ellen fordul valaki az, ami miatt hangsúlyosan figyelnünk kell a címben feltett kérdésre (és az arra adható
válaszra).
(A fotó Henry Lee Lucas sorozatgyilkos saját maga által készített önarcképe).
