Aki állatot kínoz, emberre készül? 2.

ábra az állat- és gyermekkínzás összefüggéséről

A címbeli mondatot itthon Csányi Vilmos etológus professzornak tulajdonítják, és bár egyetlen könyvében sem fejti ki részletesebben, ha tőle származik, ha nem, hajlunk arra, hogy van alapja a feltevésnek.

A címbeli kérdés angolszász jogrendszerbeli megfelelője – az FBI viselkedéskutató részlegének 70-es években kezdett, sorozatgyilkosokkal készített interjúsorozatai és más híres kutatások alapján kidolgozott – a „MacDonald-triász”, melynek lényege, hogy az erőszakos cselekményeket elkövetők gyermekkorában nagy százalékban megtalálható a jellemző hármas magatartásforma (állatkínzás, pirománia, elhúzódó ágybavizelés). Amióta újra kiadták John Douglas könyveit és a Netflix sorozatot is forgatott belőlük, azóta szinte már unásig ismételjük ezt a fogalmat.

De mi a helyzet Magyarországon? A magát egyébként elsősorban újságírónak és nem rendőrnek tituláló Szabó László 13 nyomozó emlékezik c. könyvében Lápossy Lőrinc már 1977-ben(!) hivatkozott a veszélyre, amit az állatkínzók jelentenek: „Érdekes módon Kiss Béla nem emberekkel volt szadista, ettől félt. Annál inkább az állatokkal. Az alvilágban el is nevezték a „nagy kísérletezőnek”. Ugyanis macskákkal, kutyákkal „kísérletezett”, lehetőleg úgy, hogy minél nagyobb fájdalmat okozzon az állatoknak. Ha ilyen ember környezetében gyilkosság történik, vagy eltűnik valaki, nem szabad róla levenni a szemünket.”

Mind a populárisabb műjfajban (ld. fent) mind a komoly jogi szakirodalomban (pl. Bakóczi Antal: Az emberölés – Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1984.) évtizedek óta jelen van tehát a gondolat, hogy az állatkínzás (ezekben az időkben még nem bűncselekmény, ne feledjük) gyakran párban jár a családtagok bántalmazásával, és szoros összefüggést mutat és gyakran egyenes utat jelent az emberölés előszobájáig.

Plasztikusan ábrázolja mindezt a National Link Coalition ábrája: van közös metszete az állatkínzásnak, a gyermekbántalmazásnak, az idősek elleni és a családon belüli erőszaknak.