Jelen bejegyzésben azt az érdekes témakört fogjuk körbejárni, hogy mit jelent a büntetőjog ultima ratio szerepe illetve hogy bizonyos körülmények miatt beszélhetünk-e egyáltalán még erről konkrétan az állatkínzás cselekmények kapcsán, vagy az ultima ratio időközben prima ratiová silányult-e.
Az ultima ratio egy latin kifejezés, azt jelenti, hogy a büntetőjog a jogrendszer végső záróköve. Vagyis a büntetőjog által szabályozott és szankcionálni rendelt cselekmények a legsúlyosabb cselekmények azok közül, amelyeket a jogrendszer többi jogága büntethet (példánkban elsősorban a közigazgatási jog) illetve a bűncselekményként szabályozott cselekményekkel kapcsolatban a büntetőjog adhatja a legsúlyosabb szankciót. Azáltal pedig, hogy a büntetőjog adja a legsúlyosabb szankciót, felépül egy fokozatos felelősségrevonás a jogrendszer jogágai között, egy olyan lépcsőzetes büntetési rendszer amely fokozatosságánál és egyre súlyosabb voltánál fogva biztosítja a védendő élethelyzeteket.
De valóban így van-e ez? Valóban a büntetőjog adja-e a legsúlyosabb büntetéseket az állatkínzásokkal kapcsolatban? Vagy lehet-e ugyanazért a cselekményért állatvédelmi bírságot és büntetőjogi szankciót is kiszabni? Nem porlad-e el az ultima ratio végső eszközként való sulykolása, amikor – a később hivatkozott AB-döntés után – már a kettős értékelés tilalma vonatkozik az eljáró szervekre, viszont mind az AB-döntés előtt mind utána jellemzően összegében sokkal magasabb – ezáltal súlyosabbnak tekinthető – állatvédelmi bírságokat szabtak ki közigazgatási hatóságok mint amennyi pénzbüntetést bíróság szabott ki?
Az ultima ratio elv elemzése merőben elméletinek tűnik, azonban ha ráfektetjük a gyakorlatra és azt elemezzük, hogy például hol “érdemesebb” eljárást indítani: ahol szürkemarhák tömeges pusztuláséért 300.000.- Ft pénzbüntetést szab ki a bíróság vagy ott ahol ugyanezért az állatvédelmi hatóság 24 millió forintot szab ki már egészen komoly érdeklődést válthat ki a téma.
Amikor egy-egy súlyosabb állatkínzás bejárja a sajtót (és sajnos mára gyakorlatilag minden hétre jut egy) és tömegek követelik az állatvédelmi törvény szigorítását és ezzel egyidejűleg a letöltendő börtönbüntetések kiszabásának növelését (holott a kettő között egyértelműen nincsen közvetlen összefüggés, hiszen az állatvédelmi törvényt a közigazgatási hatóságok alkalmazzák, háttérjogszabálya esetleg lehet – de keretjogszabálya sosem! – a Btk. állatkínzás tényállásának, közvetlen alkalmazása során sohasem fognak letöltendő börtönbüntetést kiszabni érthető módon) mindig felmerül az a kérdés is, hogy miért csak ennyi vagy annyi pénzbüntetést kapott az elkövető, miért csak feltételes szabadságvesztésben részesült, és joghoz értő szakemberek részéről felmerül az is, hogy ismerve ugyan a büntetéskiszabás elveinek szabályait, egy-egy minősített esetnél (pl. élve elégetett sün, autó után húzott kutya, felnyársalt macska stb.) miért is ne lehetne rögtön letöltendő szabadságvesztést kiszabni akkor, amikor egyre több kimagasló összegű állatvédelmi bírság kiszabása járja be a sajtót?
Hol van vagy hova tűnt az egyensúly és hol van vagy hova tűnt a büntetőjog ultima ratio jellege? Hol van vagy hova tűnik a büntetőjog ultima ratio jellege akkor, amikor egy élőlényt különös kegyetlenséggel pusztít el valaki, és pár százezer forintos pénzbüntetéssel és az esetek nagy többségében felfüggesztett szabadságvesztéssel távozik a bíróságról és ezzel szembe tudunk állítani enyhébb állatvédelmi-állattartási hiányosságokat súlyos milliókért?
Egy korábbi írás (https://www.jogiforum.hu/publikaciok/1059) 78 esetet elemzett többek között annak alapján, hogy milyen szankciókat szabott ki a bíróság állatkínzás bűncselekmények miatt, ott 78 eset közül a legmagasabb pénzbüntetés 300.000.- Ft volt.
Hasonló nagyságú közigazgatási döntéstárat próbáltunk összegyűjteni I. fokú állatvédelmi hatósági eljárásokból, végül 50 anonimizált döntést gyűjtöttünk össze, melyet ezúton is köszönünk kollégáinknak, barátainknak. Kérésünk kifejezetten az volt, hogy a kiemelkedően magas pénzösszegű – lélektani határként 1 millió forintos minimum összeget megjelölve – szankciókból küldjenek anonimizált határozatokat.
Az 50 döntésből 12 járási hivatali, 38 pedig jegyzői döntés, az állatvédelmi bírságok pedig 1,6 millió és 26 millió forint között mozognak.
A „legkevesebb” 1,6 millió forintos állatvédelmi bírságot egy városi jegyző szabta ki azért, mert az állattartó kutyája rendszeresen az utcán kóborolt önsétáltató módon, érvényes veszettség elleni oltása és chipje nem volt, egy alkalommal pedig sétája közben közlekedési balesetet is okozott (melyből egy büntetőeljárás is elindult).
A 26 millió forintos bírságot egy járási hivatal szabta ki több alkalommal előírt és határidőre nem teljesített kötelezettségek elmulasztása miatt egy haszonállat-tartó telepre.
Értjük és érezzük tehát, hogy itt valami nagyon nagy eltolódás lépett fel a közigazgatási jog irányába azzal, hogy ha valaki nem biztosít rendszeres felügyeletet, takarmányozást, itatást és almozást egy haszonállat-tartó telepen (a hiányosságok következtében elpusztult tetemeket pedig nemes egyszerűséggel kihúzza hátra a telep mögé és a természet kezeire bízza) akkor 26 millió forinttal „honorálják azt”; míg ha egy vadász az erdőben sétáltatott kutyát lövi ki gazdája mellől az 300.000.- Ft-ot „ér” a bíróság szerint, vagy ha a nemkívánatos szaporulatot a nősténymacska alól valaki egy szatyorba fullasztja és bedobja a szelektív hulladékgyűjtőbe az 280.000.- Ft-ot „ér”.
Úgy tűnik tehát, hogy a büntetőjog ultima ratio erejét erősen porlasztja az, hogy az enyhébb állattartási-állatvédelmi hiányosságok miatt objektív alapon kiszabott állatvédelmi bírságok tízszeres de akár százszoros különbségeket is mutatnak azokkal a szándékos, kegyetlen cselekményekkel amelyek szankciója százezres értékeknél marad.
Demagóg és szakmaiatlan lehet persze méricskélni, hogy a 26 milliót érő szürkemarha-pusztulás vagy a 300 ezres vadász általi kutyakilövés hogyan viszonyul egymáshoz, főként mert az adott cselekményeket a vonatkozó AB-döntés óta nem lehet mindkét jogág (büntetőjog, közigazgatási jog) górcsöve alá venni és szankcionálni, szerencsére az AB-döntés előttről is vannak kutatási anyagaink, melyekről holnap olvashatnak majd.
A 8/2017. (IV. 18.) AB határozat egyrészt szakmai alapmű minden állatvédelmi hatóságnál dolgozó jogász vagy állatorvos számára, másfelől egy választóvonal atekintetben, hogy lehet-e párhuzamos eljárást folytatni egy állatkínzó cselekmény kapcsán és lehet-e párhuzamos szankciót kiszabni. A válasz egészen röviden: nem. A kettős értékelés tilalmába ütközik az, ha mindkét eljáró szerv szankcióval sújtja az állattartót, viszont amennyiben büntetőeljárásban felelősségre vonásnak van helye (értsd: elindult egy büntetőeljárás) vagy már jogerős marasztaló döntés született, amellett az állatvédelmi hatóság intézkedést még tehet.
Ez az intézkedés jellemzően az állattartásról eltiltás (maximum 8 évre az állatvédelmi törvény szerint) amelynek kezdeményezése vagy úgy történik, hogy az ügyészség a nyomozati iratok megküldésével eltiltást kér a települési jegyzőtől, vagy úgy, hogy az ügyészség maga ún. közérdekű keresetben kéri bíróság előtt az állattartástól eltiltást. (Mivel a jegyző előtti kezdeményezés egyszerűbb eljárás, általában ez szokott történni). Örvendetesen nő azon ügyek száma, ahol az ügyészség ilyet kezdeményez.
Az előzőekben méricskéltük az almát a körtével, és arra jutottunk a záró gondolatban, hogy demagóg és szakmaiatlan összemérni egy 26 milliós állatvédelmi bírságot “érő” szürkemarha-pusztulást mondjuk egy 300 ezer forintos pénzbüntetést “érő” kutya vadász általi kilövésével (előbbi állatvédelmi hatósági döntésben, utóbbi bírósági ítéletben).
De mi van a fentebb hivatkozott AB-döntés előtt meghozott olyan határozatokkal, amikor UGYANAZON ügyben – még a kettős értékelés tilalmát figyelmen kívül hagyva – a jegyző vagy a járási hivatal tízszeres vagy akár százszoros anyagi szankciót szabott ki a bírósághoz képest?
Szerencsére ilyen döntésből is sikerült 20 darabot összegyűjteni, amelyek még mélyebb elemzés alatt állnak. A teljesség igénye nélkül hozunk példát belőle: a bíróság ítéletével a légpuskával kutyájára lövöldöző személyt 70 ezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta, míg a városi jegyző ugyanerre a személyre (egyéb más hiányosságok feltárása mellett) 600 ezer forintos állatvédelmi bírságot szabott ki. Ez a majdnem tízszeres különbség mit üzen? Mi a speciális prevenciós értéke büntetőjogi szempontból (vagyis az elkövetőnek személyesen mekkora visszatartó erőt képvisel) és mekkora a generális prevenciós üzenete (vagyis mit üzen a társadalomnak? az AB-döntés után mindenesetre annyit biztosan, hogy egy közigazgatási szerv nagy valószínűséggel magasabb bírságot szab ki, ott érdemesebb bejelentést tenni).
Itt nemhogy az ultima ratio elporladását érhetjük tetten, de egyfajta forum shopping nyomaira is bukkanunk, ahol a bejelentő személy aszerint választ eljáró hatóságot, hogy melyiktől remél a maga szempontjából hasznosabb, eredményesebb eljárást.
(A képen az első magyar büntetőjog-kódex tervezet az ogyk.hu oldalról).
