Önkormányzatok állatvédelmi szerepe

DOKTA alapítvány autói

Egy település jól működő állatvédelmi rendszeréhez kevés a hatósági szemlélet. Hogy minél több rászoruló állat – és esetenként akár a “látókörbe” kerülő rászoruló ember – sorsán javítani lehessen, ahhoz valami minőségi plusz is kell: ez pedig a jövő generációjának megszólítása.

El kell magyarázni, a gyerekek számára játékos formában elérhetővé és hitelessé kell tenni azt a sok-sok okosságot, amit esetenként cikkek, könyvek, műsorok tartalmaznak, oda-vissza kommunikációt kell biztosítani, hogy egy statikus felületből, megjelenésből dinamikus, interaktív párbeszéd válhasson.

Szerencsére sok-sok állatvédő szervezet szerte az országban járja az óvodákat-iskolákat, ismeretterjesztő előadásokat, állatbemutatókat tartanak, játékos vetélkedőkön mérik le a gyerekek tudását, hasznos szóróanyagokkal, mesekönyvekkel, kifestőkkel népszerűsítik az állatvédelmet.

Nem lehet felelős állattartást és felelős állatvédelmet anélkül népszerűsíteni, hogy az ismeretterjesztésre és a megszólítandó közösségek közül elsősorban a gyerekekre ne helyeznénk hatalmas hangsúlyt  <3 egy felelős település vezetése erre is gondol, amikor állatvédelmi rendszert hoz létre és működtet.

(A fotót a DOKTA – Doktorok az Állatokért Alapítvány oldaláról vettük, az évek óta megrendezésre kerülő “Örökbefogadott Állatok Napja” egyik rendezvényén készült).