2021 augusztusában jártunk a joghallgatók nyári egyetemén, ősszel pedig több jogi karra is meghívást kaptunk, időpont-egyeztetések után több jogi egyetemre is ellátogatunk majd állatvédelmi jogi és állategészségügyi-állatjóléti előadásainkkal.
Előbbinek jogi alapozó jelentősége van, hogy a jogrendszerből kiragadva két fontos jogágat (a közigazgatási jogit és a büntetőjogit) megmutassuk azok gyakorlati fontosságát, illetve eltávolodva a szakbarbárságtól állatorvosként és igazságügyi szakértőként megmutassuk azt a fókuszt, amiben az állatkínzás ügyek mozognak, hogy aki ezzel szeretne a későbbiekben bíróként, ügyészként vagy akár ügyvédként foglalkozni, annak idejekorán árnyalhassuk a felfogását.
Mit kell, mit érdemes megmutatni egy joghallgatónak a hatósági munka világából? Első évfolyamon több alapozó tantárgy is van, a legfontosabb nyilvánvalóan a római jog, ezen keresztül a hallgatók megismerkednek a jogrendszer felépítésével illetve azzal a fejlődési ívvel ami a jogrendszer mai értelemben vehető fogalmához vezetett. A jogrendszeren belül elkezdődik a jogágak különböző tantárgyak keretein belül való megismerése, a jogszabályok feldolgozása.
Hangsúlyos elemnek kell lennie az előadások során, hogy két teljesen elkülönülő eljárás két teljesen más jogszabályi alapokra helyezett eszköztára segíthet a speciális és a generális prevencióban: a konkrét elkövető megbüntetésében és azon társadalmi üzenet kialakításában, ami azt üzeni minden ember számára, hogy nem érdemes bűnözni, mert jogkövetkezményekkel jár.
Saját példánkból tudjuk, hogy az elmélet sokáig elmélet marad, akár egy életen át: olyan sokrétű tudást adnak át a jogi egyetemek, hogy egyrészt kizárt, hogy mindenki minden szakterülettel foglalkozni tud élete során, másrészt a jogalkalmazásra hatványozottan jellemző, hogy csak sok-sok éves gyakorlati tudás megszerzésével válik valaki igazán elismert szakemberré. Semmi szégyen nincs abban, sőt teljesen természetes, ha egy-egy tanult dolog után évekkel később jelentkezik az aha-élmény: amikor „leesik”, hogy mi az összefüggés, minek mi a lényege, mit hogy lehet a leghatékonyabban használni.
Fokozottan igaz a „gyakorlat teszi a mestert” az eljárási jogok elsajátítására: egyrészt az utóbbi években viszonylag gyakran került módosításra a vonatkozó jogszabály-anyag, másrészt a puding próbája az evés. Ha valaki döntései ellen sosem érkeztek jogorvoslati kérelmek, sosem tudja meg, esetlegesen mit hibázott el, hogy rossz a joggyakorlata. Akkor ott bizony éveken át a rossz joggyakorlat lesz „a” joggyakorlat. Ahol gyakori a jogorvoslat, ott felettes szervek, bíróságok segítenek jobbá tenni a jogalkalmazás művészetét.
Jó jogalkalmazóvá akkor válhat az ember többek között, ha folyamatosan tartja a kapcsolatot szakmai közösségekkel: jegyzők jegyzőkkel, ügyintézők ügyintézőkkel, ha vannak olyan törekvések, hogy ne 1500 fajta joggyakorlat legyen az országban állatvédelmi ügyekben (kb. ennyi jegyző van az országban) hanem lehetőség szerint egységesebb döntések szülessenek és ne azon múljék valaki felelősségre vonásának súlyossága vagy enyhesége, hogy merre követte el a jogsértést.
A jogalkalmazás művészet. Szinte a legritkább esetben találjuk meg a tökéletesen passzoló jogszabály-helyet adott problémára, nemhogy egy jogszabályban, hanem gyakran többen sem. Sokszor gondos összeolvasás és elemzés után mondhatjuk azt, hogy találtunk valamit – ami ráhúzható az adott helyzetre. Több oka van ennek, az egyik az, hogy az élet olyan sokszínű, hogy képtelenség az utolsó hajszálig szabályozást írni rá, aztán képtelenség folyamatosan módosítani a mindent lefedő szabályhalmazt, illetve hát mondjuk ki, nem is ez a jog feladata, hogy az élet összes területét mindenféle szempontból lefedje.
Sokan fordulnak hozzánk mostanában olyan problémával, hogy talált, transzponderrel nem rendelkező kutyáért tíz-tizenöten jelentkeznek is, esküdözve égre-földre hogy az övék, és hoznak mindenféle homályos – akár több éves fotót, elsorolják az összes indokot miért is nem volt eddig a kutyában transzponder de most már becsszóra lesz, és természetesen azonnal fenyegetőzni kezdenek, ha nem kapják rögtön kézhez a kutyát.
Kérdés tehát, hogy egy talált kutya esetén a legerőszakosabb jelentkezőnek kell odaadni a kutyát? Valóban oda kell adni bárkinek, ha a megtaláló nincs megbizonyosodva arról, hogy a jelentkezők bármelyike korábbi tulajdonos lehetett korábban?
Az az egyetem padjaiban csak megtanulandó definíció, a hétköznapi életben pedig terhes „papírozás” annak ilyenkor lesz létjogosultsága. Egyik jogászunk unásig ismert fordulata, hogy inkább fölöslegesen papírozzunk bármit és hegyekben álljon otthon a dosszié amiben elrendezve megvannak az állat dokumentációi az 1300-as évekig visszamenőleg – és soha ne kerüljön sor rá, hogy használni kelljen, minthogy valaha is felmerüljön, hogy szükségünk van valaminek a bizonyítására, de PAPÍRUNK hát az bizony nincs. Mert siettünk, mert nem volt rá idő, mert hülyeségnek tartottuk, mert „megbíztunk” egy vadidegen (!) emberben akinek nem kevés pénzt adtunk egy élőlényért, mert cikinek tartottuk, mert túlaggódósnak tűntünk.
Mindig legyen idő a PAPÍROZÁSRA. Ami az egyetemen csak egy definíció (szerződés: két fél egyenrangú megállapodása jogokkal és kötelességekkel) váljon valósággá és gyakorlattá. Mert véd minket, mert bizonyít, és mert ennyi felelősségünk kell legyen egy élőlény megvásárlása során.
Egyetem válogatja, hogy mennyire fektetnek hangsúlyt a jogszabályok szó szerinti tudására, vagy elegendőnek tartják-e a rendszerszemléletet, a tudom hova nyúljak, tudom hol keressek szemléletet.
Különösen az eljárási kódexekre igaz, hogy egyrészt nagyon gyakran módosítják azokat, másrészt nemrégen a közigazgatási jogi és a büntetőeljárási jogi kódex is megújításra került – vagyis az addig szó szerint bemagolt tudás részben értelmetlenné vált, hiszen némely részek radikális megújításra is kerültek.
Jogászaink között is van olyan, aki a mai napig rémülettel ejti ki Németh János nevét, aki neves jogtudós volt (az Alkotmánybíróság tagja is volt többek között) és a polgári perrendtartás nevű csodálatos tantárgy keretében tartott vizsgákon még javító kérdésnek is olyat tett fel, mely legalább 20-25 alpontból állt, és már azért is bukás járt, ha a sorrendet megcserélte a hallgató (ld. a keresetlevél főbb részei…).
Rendszerszemlélettel azt kell látnunk, hogy az állatkínzással kapcsolatos két fő lefolytatható eljárás a közjogi jogterületbe tartozik, melynek legfőbb jellemzője és az állam – ügyfél (elkövető, eljárás alá vont személy stb.) alá-fölérendeltségi viszonya. Itt az államnak mindig megvan a közvetlen kényszerítő ereje akkor, ha az ügyfél nem akar megjelenni idézésre, nem akar kötelezettségnek eleget tenni, nem akar bírságot fizetni, nem akar szabadságvesztést letölteni.
A rendszerszemlélet azt is jelenti, hogy anyagi jogi jogszabályokat és eljárási jogi jogszabályokat egyszerre alkalmazunk, előbbiek megmondják az alapvető fogalmakat, definíciókat, jogokat-kötelességeket; utóbbiak pedig megmondják, hogy ezeket hol, kik, milyen módon, milyen határidővel, hogyan intézhetik el.
Egy-egy jogszabálynak sok-sok végrehajtási rendelete lehet például, a közigazgatási jognál nincs több jogszabállyal és szélesebb szakterületi palettával rendelkező jogág, bár szokás azt mondani, hogy a rossz jogászok mennek a közigazgatásba dolgozni, ez azért sem igaz, mert gyakorlatilag a közigazgatás bármely ága gyorsabban változik és nagyobb szaktudást kíván mint akár – kis túlzással akár az összes többi együtt véve.
Jó tanácsként azt tudjuk mondani a joghallgatóknak, hogy a közigazgatást azt válassza hivatásának, akitől nem idegen a néhány évenkénti teljes átszervezés, a jogszabályok folyamatos módosítása, akár radikális megújítása is, és aki a kellő jogi ismeretek mellett megfelelő pszichés vérttel is rendelkezik ahhoz, hogy az emberek hétköznapi ámde nekik rendkívül fontos apró-cseprő ügyeiben segítséget tudjon nyújtani és azt is el tudja viselni, ha a “nem megfelelő” (értsd: szakszerű, jogszerű, de adott ügyfélnek például “igazságot nem adó”) döntések miatt az emberi tényezőt is ügyesen tudja kezelni.
Szó esett már arról, hogy a sokak által lenézett közigazgatás igazából mennyire változó környezetben, körülmények között próbál talpon maradni, az állandó átszervezések, hatáskörelvonások, a kormányhivatalok hatalmasra duzzasztása, az állandó jogszabály-változások melyek mellett a naprakészség ugyanúgy megkövetelt mintha 30 éve minden a régiben lenne, nem igazán tesznek jót a profizmusnak, ami – és itt akármennyire is mosolyognak sokan – alapjaiban jellemezte mindig is a közigazgatást. Sajnos sok szakember vándorolt el a jogállásról szóló törvény szigorításakor 2019-ben (amikor kevesebb pénzért több lett a munkaóra de a sajtó persze azt kommunikálta hogy egységesen mindenki 30%-os illetményemelést kapott – az államtitkárok lehet, a többiek nem igazán), amikor az üresen tátongó csillogó-villogó új fővárosi kormányablakokba vidékről rendelték fel a munkatársakat mert nem akartak szégyenkezni azzal, hogy az újonnan átadott létesítmények konganak az ürességtől személyzet híján, és nyilvánvalóan az sem tett jót a rendszernek, hogy a jegyzők munkáltatója a képviselő-testületek helyett a polgármester lett most már sok-sok éve.
Szó esett már a rendszerben gondolkodásról is, hogy tudjuk hova nyúlhatunk, mit kell keresnünk – ami biztos, hogy egyetlen egyetem sem készíti fel a hallgatókat arra, hogy a jogalkalmazáson túl milyen mindennapi készségekre van szükségük ahhoz, ha jó jogászokká akarnak válni mondjuk az állatvédelmi hatósági munkában.
Itt van mindjárt az ASP rendszer, ami végletekig leegyszerűsítve egy keretrendszer, szolgál iktatásra, postázásra, de több szakrendszer is csatlakozik hozzá (vegyük csak a legendás hagyatéki szakrendszert, amit talán az elmúlt időszakban a legtöbben szidtak). Az ASP egy sok milliárdból kifejlesztett rendszer, amit alapvetően nem közigazgatásra találtak ki, a fogalmai sem aszerint alakulnak, az egész szerkezete, logikája közigazgatás-idegen (ld. még a rendőrségnél a „baglyos” továbbképzési rendszert például, mint az egyik legtöbbet szidott programot). Karbantartásra gyakorlatilag bármikor sor kerülhet, a menüpontok hogy épp lenyílóak vagy kis ikonok jelzik őket random változhatnak, maga a program használata pedig szájhagyomány útján terjed, vak vezet világtalant alapon egymást tanítják meg a kollegák, mert – többek között mostanában például – a pandémia miatt nem indultak tanfolyamok a program kezelésének elsajátítására. Gondoljunk bele abba, hogy pár hónapja a hivatalban dolgozó munkatárs mutatja meg a program funkcióit annak aki frissen lépett be…
Ez csak egy bepillantás a közigazgatásban dolgozók mindennapjaiba és a legkönnyebb azt válaszolni rá, hogy oldja meg a vezetés, oldják meg a jegyzők, vegyenek fel még embert, de azt kell látnunk, hogy a problémahalmaz rendszerszintű.
Ma az ország bármelyik pontján valid hivatkozás lehet az, hogy bár járási hatáskörbe tartozik egy állatvédelmi probléma, de a hatósági állatorvos nem tud kimenni, mert létszámhiány van, egyedül van X. darab településre, nincs hivatali kocsi csak a sajátja és azzal nem megy túl messzire. Nem röhej?
Valid hivatkozás az, hogy egyetlen egy állattartási ügyintéző küzd (más hatósági ügyei mellett, mint például kereskedelmi jogi, telephely-engedélyezési, helyi adóhatósági, birtokvédelmi, környezetvédelmi, közösségi együttélés szabályainak megsértése miatti eljárások) a bejelentésekkel, és heti 2-3 helyszíni szemlénél többre nincs ideje, mert egyébként még ügyfélfogadást tart, és kezeli a folyamatban lévő ügyeket, döntéseket ír, fellebbezéseket terjeszt fel stb. Nem röhej?
Mindezt sosem sajnáltatásból írjuk, vagy felmentésként, csak szeretnénk tágabb fókuszban láttatni az állatvédelmi hatóságok munkáját, akik szemben állnak azokkal az irathalmok mögött azokkal akiknek „csak” egy de a legfontosabb bejelentésük van, hiszen minden bejelentő számára a saját ügye a legfontosabb, megoldandó kérdés.
A szélesebb fókuszhoz az is hozzátartozik, hogy a laikustól az “állatvédelmi szakpolitikusig” bezárólag mindenki jogszabály-alkotási lázban ég, de meg kell értenie mindenkinek, hogy több ember kell, több gépjármű kell, állami telepek kellenek hogy ne 100%-ban minden lefoglalt állatot civilek nyakába keljen “sózni” hiszen az állam képtelen tartani őket, a több embernek jobb munkaeszközökkel pedig elfogadható illetmények kellenek.
Panaszkodni érdemes.
Ha van jogorvoslathoz való jogunk ha nincs, vesztenivalónk semmi, ha egy rossznak ítélt döntés ellen panaszt nyújtunk be. Sok esetben tettek már így állatvédelmi szervezetek az elmúlt években, ahol rendre megkapták az ügyészségtől a megállapítást, hogy „nincs panasztételi joguk” (az új Be. „egyéb érdekelt” fogalmának bevezetésével ezzel tudnánk vitatkozni, hiszen a felsorolás szerint „egyéb érdekelt különösen: például a feljelentő” és az egyéb érdekelthez tapadnak jogorvoslati lehetőségek az új Be-ben) mindenesetre az ügyészség látta, hogy a panaszt benyújtónak egyébként igaza van (akár úgy is, hogy az ügyészségi szakban az állatkínzónak visszaadni rendelt lefoglalt kutyákat a Btk. konkrét passzusa ellenében kívánták megtenni, és erre egy nem jogász laikus állatvédő hívta fel a figyelmüket, javítottak is természetesen és a kötelező elkobzást alkalmazták a javító döntésben) és megtették a szükséges lépéseket.
Egy új civil szervezet írta a napokban, hogy olyan dolgokkal is foglalkozni kívánnak, amely más szervezeteknél eddig „szűk körben” volt alkalmazott, ezek a mindenféle hatósági eljárások indítása, végigkövetése, segítségnyújtás jogi ügyekben.
Egyik jogászunk egy tavalyi előadása kapcsán megszámolta, hogy hány feljelentést tett illetve tettek közösen állatvédő szervezetekkel az elmúlt öt évben: a szám 284. Ezt leosztva átlagosan minden hétre jutott egy feljelentés (neki amúgy már külön fakkot tartanak fenn feltehetően nemcsak a postán, hanem a rendőrségen és az ügyészségen is…) a 284 feljelentésből legaláb 200-at rögtön elkaszáltak, mondván, nem bűncselekmény, vagy nem volt kideríthető bűncselekmény elkövetése stb., a maradék 48-ból nagyjából 20-ban született ítélet, a másik felében pedig még most is folyik a büntetőeljárás (vagy nem küldtek a lezáró döntésről értesítést – pedig sok esetben lefoglalt állatok is vannak az ügyekben).
Nem újkeletű dolog tehát a hatósági eszközök igénybevétele, a bejelentések-feljelentések megtétele, amit pedig akár joghallgató az ember akár egyszerű laikus, jó ha megjegyez az elindított ügyeivel kapcsolatban: ha elégedetlen egy döntéssel, panaszkodni mindig érdemes, hiszen semmit nem veszít vele az ember, viszont nyerhet egy jobb döntést!
