Az állatkínzás miatt kezdeményezett büntetőeljárás leggyakoribb iratmintái

Az állatkínzás miatt kezdeményezett büntetőeljárás leggyakoribb iratmintáit tekintjük át, hogy bárki bármikor elkészíthesse és benyújthassa ezeket a szükséges helyre.

1. rész: FELJELENTÉS

A jó feljelentés tartalmazza a kriminalisztika öt legalapvetőbb kérdésére a választ:

– ki

– mikor

– hol

– mit

– miért.

Vagyis le kell írnunk, hogy mikor, hol, mit láttunk-tapasztaltunk, miért gondoljuk úgy, hogy az állatkínzás gyanújára adhat okot, és ha ismerjük az elkövetéssel gyanúsítható személyt, leírhatjuk a nevét is.

MINTA

Nyomozó hatóság neve

Címe

Tisztelt Nyomozó hatóság!

XY állatvédelmi szervezet elnökeként feljelentést teszek ismeretlen tettes ellen a Btk. 244. § (1) b) pontja szerinti állatkínzás bűncselekmény gyanúja miatt.

Történet leírása (hol, mikor, mit, miért, kik)

Például: (Dátum)-kor három önkéntes taggal tanúi voltunk, hogy az XXX-000 rendszámú gépkocsiból PP külterületén az elágazásnál valaki kirakott három kölyökkutyát az út mellett. A kirakásról és a kocsiba való visszaszállásról fotókat készítettünk, a kutyákat összeszedtük és állatorvoshoz vittük, chip nem volt bennük, általános állapotukról a mellékelt kórlap készült.

Paragrafus (ha tudjuk, de nem kötelező!)

Tekintettel arra, hogy a Btk. 244. § (1) b) pontja szerint az állat kitétele bűncselekmény, így kérjük a nyomozás elrendelését, a mellékelt fotók alapján a rendszám felderítését és az elkövető azonosítását.

Kérjük, hogy a továbbiakban papír alapon postán/elektronikus úton (ügyfélkapun/cégkapun) keresztül tartsák velünk a kapcsolatot.

Kérjük, hogy az állatok azonosítására szolgáló, transzponder azonosítót tartalmazó oltási könyveket bűnjelesítsék, az állatokat foglalják le és a 11/2003. (V. 8.) IM-BM-PM együttes rendelet 66. § (4) a) pontja alapján kezelésünkbe hivatalosan adják át.

Az állatok tartási költségeit a későbbiekben bűnügyi költségként kívánjuk érvényesíteni.

Az ügyben tanúként meghallgatható:

– név, cím, telefonszám

– név, cím, telefonszám

– név, cím, telefonszám

Dátum, aláírás

2. rész: PANASZ

Panaszkodni a tapasztalatok szerint mindig érdemes. A büntetőeljárási kódex szerint panasztételi joga elég korlátozott mértékben van az ejlárásban részt vevő feleknek, a lenti minta is egy olyan ügyben született, ahol az ügyészség úgy ítélte meg, hogy a feljelentőnek nem volt panasztételi joga, azonban a panaszban leírtakat megvizsgálva arra jutott, hogy a rendőrség hibázott, amikor az eljárást megszüntette, így hivatalból újraindították a nyomozást.

Ugyanez természetesen állatkínzás miatt megszüntetett eljárás miatt is kezdeményezhető.

MINTA

Nyomozó hatóság neve (itt: ügyészség)

Címe

Tisztelt Ügyészség!

A Be. 369. § (1) bekezdése alapján a gyanúsított, a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személy, a védő, a sértett, a vagyoni érdekelt és az egyéb érdekelt az ügyészség vagy a nyomozó hatóság vele közölt határozata ellen a közléstől számított 8 napon belül a határozatot hozó ügyészségnél illetve nyomozó hatóságnál panaszt terjeszthet elő.

A Be. 58. § (2) a) pontja szerint egyéb érdekelt különösen: a feljelentő.

Feljelentést tevő civil állatvédelmi szervezetként – így mint egyéb érdekeltként panaszt nyújtunk be az XY Rendőrkapitányság által a ZZZ/bü/2021. számon meghozott határozat ellen.

Feljelentésünket a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűncselekmény gyanúja miatt tettük meg, melyhez dátummal ellátott fotókat és videókat csatoltunk (de a felvételek időpontja a fájlok metaadataiból is lekérhető), melyeken jól látszik a hulladékot a ZZ kiserdőbe szállító gépjárművek rendszáma, illetve az, hogy hány esetben használták ugyanazt a gépjárművet a szállításhoz.

Feljelentésünkhöz csatoltunk a szemétből kivett néhány levelet (jócskán maradt még belőlük az erdőben) melyekben a címzettek adatai tisztán kivehetőek.

Az XY Rendőrkapitányság feljelentésünket azzal utasította el, hogy a gondatlanságból (!) elkövetett hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűncselekmény nem bizonyítható.

Véleményünk szerint egyrészt az egy hónapon belüli többször, akár egy napon belüli többszöri illegális hulladéklerakás bőven kimeríti a szándékosságot, így a gondatlanság beminősítés jogi tévedés, továbbá a bizonyítást a rendőrkapitányság elmulasztotta, hiszen a rendszámok lekérésével, a kidobott levelek címzettjeinek felkutatásával szűkíthető a kör, akinek érdekében állt a fölösleges hulladék lerakása illetve akik konkrétan a felismerhető rendszámú gépjárművet vezették.

Kérjük, hogy panaszunkat megfontolva rendeljék el a nyomozást az ügyben.

Dátum, aláírás

3. rész: HALASZTÁSI KÉRELEM

A feljelentést tevő állatvédő is csak ember, könnyen elképzelhető, hogy elveszíti a józanságát, amikor egy bírósági tárgyaláson azt tapasztalja, hogy az állatkínzó gátlás nélkül hazudik, és egy alternatív valóságot ad elő, ahol az állattartást a legmagasabb színvonalon űzte. Meglepően sokszor kérték eddig már egyesületünk segítségét abban, hogy ilyen rendbírság fizetési halasztására hogyan kerülhet sor, ezért tettük be most harmadikként ezt a mintát.

MINTA

Bíróság neve

Címe

Tisztelt Bíróság!

A Be. 127. § (10) bekezdésére tekintettel az alábbi halasztási kérelmet terjesztem elő a ZZ.ZZZ/2021. számú eljárásban kiszabott rendbírság megfizetésére.

A (dátum)-kor tartott tárgyaláson a bíróság a tárgyaláson 30.000.- Ft rendbírsággal sújtott többszöri figyelmeztetés után, mivel az állatkínzó elkövetővel szemben sértő észrevételeket tettem illetve kérdőre vontam a bűncselekmény elkövetése miatt.

Élethelyzet leírása

Például: Időközben elveszítettem munkahelyemet és három gyermekemet nevelem egyedül.

Kérem, hogy tekintettel a Bv. tv. 42. § (1) bekezdésében írottakra, szíveskedjenek engedélyezni a két hónapi halasztást, mivel a mellékelt igazolás szerint munkaviszonyom az új munkahelyemen akkor kezdődik majd.

Dátum, aláírás

4. rész: INDÍTVÁNY BÍRÓSÁGI DÖNTÉS JAVÍTÁSÁRA

Az állatvédő is csak ember, a bíró is csak ember: csak az nem hibázik aki nem dolgozik. Alapvető fontosságú az állatkínzással érintett állatok eljárás elején történő azonosítása annak érdekében, hogy majd az eljárás végén azok sorsáról a lefoglalást megszüntetve véglegesen dönteni lehessen. Azonosítatlan állattal gyakorlatilag fölösleges belevágni bármilyen eljárásba, mert a végrehajtás kivitelezhetetlen lesz. Ha az azonosítószámoknál elírás történik, szintén a döntés végrehajtása kerül veszélybe: időben szólni kell, hogy sor kerüljön a javításra.

MINTA

Bíróság neve

Címe

Tisztelt Bíróság!

A B.ZZZ.ZZ/2021. számon meghozott, lefoglalást megszüntető és elkobzást kimondó határozatban tévesen került meghatározásra a felsorolt kutyák transzponder-azonosítószáma.

A Be. 453. § (1) bekezdése alapján ha a határozat elírást vagy számítási hibát tartalmaz, a bíróság a határozat kijavítását mind indítványra mind hivatalból elrendelheti.

Kérem, hogy a mellékelt, lefoglalást elrendelő döntésben szereplő helyes transzponder-azonosító számokat vezessék át a határozaton.

Dátum, aláírás

5. rész: INDÍTVÁNY AZ ELJÁRÁS MEGSZÜNTETÉSE IRÁNT

Több alkalommal fordult már elő olyan, hogy nyári melegben állatmentés miatti ablakbetörés alapján egy feljelentés elég hosszú ideig eljutott az eljárás lépcsőfokain, mire a bíróság felismerte a helyes minősítést. Ilyenben is segítettünk már, gyakori kérdés, ezért hoztuk a halasztási kérelem mellett mint olyat amely gyakran előfordult már a hétköznapokban.

MINTA

Bíróság neve

Címe

Tisztelt Bíróság!

Rongálás vétsége miatt ellenem folyamatban lévő büntetőeljárásban indítványozom a büntetőeljárás megszüntetését.

(Dátum)-kor a csatolt, meteorológiai szolgálat honlapjáról letölthető időjárásjelentés szerint már kora délután 30 fok fölé kúszott a hőmérséklet. 11,30-kor lettem figyelmes a ZZ plaza parkolójában a felhúzott ablakokkal leparkolt YYY-000 rendszámú gépjárműre, melyben egy kutya volt bezárva. Mivel a plázában történt hangosbemondó után 15 perccel sem érkezett senki, hogy a kutyát kivegye a kocsiból, így betörve az ablakot magam vettem ki onnan és a közeli állatorvosi rendelőbe szállítottam, ahol megállapították, hogy hőgutát kapott (kórlap mellékelve).

A bűncselekmény törvényi fogalmi ismérve a tényállásszerűség, a társadalomra veszélyesség és a bűnösség. Ezek közül véleményem szerint jelenleg hiányzik a társadalomra veszélyesség, vagyis a Btk. 4. § (2) bekezdése szerint az a tevékenység vagy mulasztás, amely mások személyét vagy jogait, illetve Magyarország Alaptörvény szerinti társadalmi, gazdasági, állami rendjét sérti vagy veszélyezteti.

Célom a kutya megmentése és nem valaki vagyontárgyában való rongálás volt, egy élőlény megmentése pedig semmi esetre sem veszélyeztetheti a társadalom érdekeit, sőt az állatvédelem és az állatmentés társadalmilag igen értékes tevékenység.

Kérem, hogy a Be. 492. § (1) a) pontja alapján – mivel cselekményem nem bűncselekmény – az eljárást megszüntetni szíveskedjenek.

Dátum, aláírás