TUDATOSAN gondolj arra, és EMLÉKEZZ vissza: eddig már mennyi mindent meg tettél más állatokért; egyébként már hányszor segítettél eredményesen kisebb-nagyobb mértékben konkrét állatok életén/sorsán!
Ők élnek és Neked köszönhetik az életüket.
Nagyon fontos ezekre a valós pozitív eseményekre IS emlékeznünk – ugyanis ezek tények!
És még mennyi állatnak fogsz segíteni a jövőben.
Minden élet, és persze minden halál fontos.
Ám az ÉLET is tény, nem csak a halál.
Sőt. a sorrendben előrébb van…
Nem lehet minden egyes állatot megmenteni, aki elénk kerül….akkor sem ha mi magunk azt minden erőnkkel szeretnénk (súlyos balesetes, traumatizált-megkínzott, agyon éheztetetett, élettanilag végsőkig leromlott állapotúak). Nem reális elvárás ez sem önmagunktól, sem a „helyzettől”.
Ilyen esetekben, ha a bűntudat mélyen kezdene gyötörni, JÓZANUL gondold végig lépésről-lépésre, őszintén: Te okoztad ennek az állatnak ezt a rossz állapotát? Te ütötted el? Te éheztetted? Te viadaloztatod? Te kínoztad?
Nyilvánvalóan nem.
Feltételezhető, ha a fenti állapotban eléd kerül egy ilyen peremhelyzetben lévő állat, úgyis próbálsz az adott időszakban a lehető legjobban eljárni – az aktuális pszichés statusod, anyagi eszközeid, társas kapcsolati háttered, szakmai kompetenciád szerint – vagy még azon túl is!
És amennyiben így teszel, nos valahol itt vannak az emberi határaink.
Az ezen kívül eső területekre már tudsz-e vajon egyfajta Sorsszerűségként tekinteni?
Az Életen vagy a halálon van a figyelmed fókusza?
A saját kompetencia határaidon belülre koncentrálsz vagy az emberi határainkon túli Sorson ruminálsz?
Vélhetően érdemes az előbbiekre helyezni a hangsúlyt, mert az utóbbiak felett nincsen kontrollunk.
Még egy fontos kiegészítés: egyikünk sem mindenható, nem vagyunk mindenhatóak…ám sok mindent tehetünk. Néha többet is, mint gondolnánk önmagunkról.
(A képet a pszichologuskepzo.hu oldalról vettük.)
