Feljelentés megtétele a rendőrségen

Sokan jártunk már úgy, hogy egy tündéri kedves, aranyos, segítőkész fiatalember a rendőrségi váróban megpróbált minket lebeszélni a feljelentés megtételéről, mert őszintén elmondta a dolog azon részét, hogy az ügy típusából, jellegéből adódóan kicsi az esély, hogy meglegyen az elkövető (és a dolog második részéről már szemérmesen hallgatott, hogy a fel nem tárt ügyek az ő mutatóikat rongálják majd, aminek nem nagyon fognak örülni a felettesei).

Ahogy a tegnap bemutatott remek büntetőjogi blogról is idézzük, ami a hét további részében is inspirációt fog adni a bejegyzéseinkhez: „Szerencsére nem általános, de akadnak rendőrök, akik nyomozás helyett statisztikával harcolnak a bűnözés ellen; ha nincs feljelentés, bűnügyi fertőzöttség sincs.”

Vannak ugyanakkor olyan jellegű ügyek, amelyeket egyedileg nagyon nehéz feltárni viszont ha megszaporodnak, akkor előbb-utóbb lesz olyan átkötés közöttük amivel megtalálható az elkövető, a hihetetlenül adekvát példa a profilalkotás segítségével a sorozatgyilkosok kézre kerítése, de állatvédelmi témánál maradva és lazán kapcsolódva a profilalkotáshoz a kriminálföldrajz eszközei segítségével ilyenek például a mérgezések – légpuskás lövöldözések esetei.

Egy-egy ilyen esetet, ha nincs semmilyen kiindulópont akkor nagyon nehéz feltárni, de az ilyen cselekmények sajátja általában, hogy aki egyszer megtette, megteszi újra, vagy bosszúból, vagy dühből, vagy más indíttatásból és újra ki fog helyezni mérgezett csalifalatokat és újra lövöldözni fog a kertjéből az áthaladó macskákra, berepülő madarakra de akár az utcán kóborló kutyákra is.

Ha egy adott lakókörnyezeti övezetre lehet szűkíteni a kört, ha vannak köztéri vagy magánházakon elhelyezett kamerák amelyeknek vissza lehet nézni a felvételeit, ha a kutyások, macskások, madárbarátok beszélgetnek helyi csoportokban az internetes felületeken illetve személyesen a kutyafuttató környékén vagy máshol, akkor előbb-utóbb meg lehet csípni az ilyen elkövetőket.

Ekkor lesz tehát jelentősége a korábban hazaküldött emberek meg nem tett feljelentéseinek: akkor már egyenesen hiányzik a belőlük kinyerhető információ, amit előzetesen könnyelműen elengedtek.

Ne engedjük, hogy elengedjék!

Attól függetlenül, hogy az évszázad festményrablását vagy a számítógéphez a hosszabbító kábeleink ellopását szeretnénk bejelenteni, mindkettőben jogunk van feljelentést tenni és a rendőrségnek pedig az a dolga, hogy az tőlünk átvegye, vagy ha a kapitányságon szeretnénk feljelentést tenni, jegyzőkönyvezze (a járványhelyzet alatt most inkább küldjük el postán vagy ügyfélkapun keresztül).

Konkrét mérgezés vagy lövöldözés miatt teendő feljelentés esetén nyugodtan érvelhetünk is a minket hazafelé irányba állító rendőrnek, hogy most még ő sem látja a lényegét, de majd ha beérkezett további 20-25 feljelentés elpusztított vagy megsebzett állatokról, már ő is át fogja látni…

A feljelentéssel kapcsolatban ma ezt a vicces blogbejegyzést ajánljuk: https://buntetojogesz.hu/feljelentes-fel-jelentes/